2012. december 26., szerda

Lírai önéletrajz

Ha valaki írásra adja a fejét, szenvedélyévé válhat, nem tudja letenni a tollat.
Ha valaki nyitott természetű, mindent kitár , de mindent be is fogad. A lírai én nem spórolhat magán..Kiírja magából örömeit, fájdalmait ; és kirajzolódik olvasói előtt ÉLETE.

Szerelem

 Az idő vonatán érkeztél, s
 kértél ajtóm előtt bebocsáttatást.
 Szívem kapuját tártam ki neked, hogy
 örökkön örökké lakhelyed legyen!

 Az idő vonatán érkeztél, vissza
 jegyet nem vettél, velem örökre
 szerződtél. Összefutott két Út ölelésben;
 Szeretetmágnesek vonzásgyűrűjében.
 Mysty Kata



Te vagy...

Te vagy szívem
másik fele,
Te vagy az életem
rejtekhelye,
Te vagy titkom ajtajának zára...
Nálad szívem pitvarának
kulcsa...
Te vagy lüktető szívem
dobbanása,
Ünneplő lelkem
édes álma.
Te vagy álomba ringatóm,
szerelmet kézből itatóm.
Te voltál sorsom könyvének
írója;
Vagy ma is, rang-adója,
S leszel halálig az adósa!
 Mysty Kata


 Szeretni

Szeretni jó, szeretni
oly nagyon kell!
Szeretve lenni mily
igazi jel! - Égi! és
nem mindenkié!

Ha szerethetsz biztató,
ha szeretnek még biztatóbb,
ha szeretve szeretsz a legfőbb Jó!
Semmi se keseríthet el, ha ez való!

A pénz az érzelmeket
veszejtő rossz...
A gonosz nem haboz,
mindent "keresztbe tesz",
ha ráfekszel, fölemel!

Köszönöm, hogy vagy nekem...
Ma is hihetetlen...

Szeretsz; nem tudom;
igazán Te érzed, mi az
ott legbelül, szíved körül...
de ne - ne kutasd!

Nekem elég, ha érzem
én is ott belül,
valami titkos vágy küzd
Érted, kérve: - ne engedj!
Mert úgy is maradni akar!
 Mysty Kata

 Bűnben fogantunk

Bűnben fogantunk te meg én,
Magányban talált rám a remény.
Imába foglalhattuk volna Jézus nevét;hogy
megfoghattam kezed, s te az enyém.

Vigaszt találtál a borban,
Öltél, öleltél kéjes mámorban,
Imádtalak Isten helyett téged,
Fölforgattad bennem a mindenséget.

Meg van írva, jól tudom!
Ki lesz "gyarlón gyilkosom"
Úgy, mint Júdásé egykoron...
Áruló csókod ajkamon.

Közel vagy, mégis oly távol!
Testben itt, de ó! lélekben hol?
Vagy nekem, ó! de mégsem...
Oldás és kötés az élet!

**********
 **********
 ***

Istenem!
Oly jó, nagyon jó!
Halk imák repdesnek ajkaimon,
Törleszthetem vétkeink jogos vámjait.
Értéktelenek lennének vágyaink,
Ha nem lennél velünk Atyám!
Kinek is mondhatnánk el
lelkünkben oly mélyen
gyökeret vert fájdalmak bénító bánatát!
Égesd fel bennünk az önzések
pokol tanyáit, lávaként hadd
törjenek föl a szereteted
főnixes lángjai!
 Mysty Kata


  Hiába mondanád most már, hogy szeretsz,
 nem hiszem el...
 Hiába mondanád most már, hogy kívánsz,
 azt sem hiszem el...
 Hiába mondanád, féltve féltelek,
 legyintenék talán...
 Hiába mondanád: - "Kérlek, ne menj el!"
 Azt válaszolnám - Mennem kell!
 Mysty Kata

A tékozló férj

Visszahozott a kegyelem,
sorsod sorsomba hullt vissza...
Lehullt rólad a rabság súlyos lánca .
lelkem lelkedben friss táncát járja.

Mégis, mégis visszatértél!
Isten hozta ezt a döntést!?
Emberarcú Sátán, ó! - beállt közénk,
A hűség hídján nem jöhettél.

A tékozló férj szíve dobbant,
s "azt" a pokolba küldte nyomban.
leláncolt Prométheusz lángba kapott,
s csodamód Főnixszé változott!

A labirintus fala omlik, vége!
Betemeti a zord éjszakát!
Viszi a szél, sodorja tovább!
A hölgy lidérces álma talány...
 Mysty Kata

2012. december 23., vasárnap

Szenteste





Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be!Boldogságnak légy forrása,   Szóljon erről szenteste!!!
Mysty Kata
Szentestén


Szeretet ünnepén,
száz gyermek szája kér,
a szeretet nyelvén,
Jézuskától szíves,
mézeskalács mesét.

Rögvest csizmájába lép;
halk dalban útra is kél.
Rajta vágyak virulnak,
s együtt vidulnak; béke,
fény, szeretet és remény!

Fenyők intenek, friss
illatukon elmereng
Hópötty, a Tél gyöngye.
Ráhull egy fenyőre,
s indul előre, ahol
a gyereksereg csak áll
csodába öltözve.

Ünnepli a Fenyőfát!
Szent teste csillogás,
olyan, mint egy álmodás.
Jézus Ő, egy vallomás!
Szentestén a Virradás.






http://www.youtube.com/watch?v=qlpQ_ms0IDc   
                  
ata
http://videa.hu/videok/zene/az-arva-cica-karacsonya-karacsony-kantalas-lakner-KLJwwRsgSzJVvZKb
                                                    
                                                                  




Ady Endre
Kis karácsonyi ének



Tegnap harangoztak,

Holnap harangoznak,

Holnapután az angyalok

Gyémánt-havat hoznak.



Szeretném az Istent

Nagyosan dicsérni,

De még kisfiú vagyok,

Csak most kezdek élni.



Isten-dicséretére

Mégis csak kiállok,

De boldogok a pásztorok

S a három királyok.



Én is mennék, mennék

Énekelni mennék,

Nagyok között kis Jézusért

Minden szépet tennék.



Új csizmám a sárban

Százszor bepiszkolnám

Csak az úrnak szerelmemet

Szépen igazolnám.






2012. december 13., csütörtök

CSODA SZÜLETETT Ne hagyd ki ezt a blogbejegyzést!

Ne hagyd ki ezt a blogbejegyzést!


Az ajándék fácska

Egyszer, valamikor régen, mikor még Isten angyalkái lent jártak a Földön, történt, hogy egy szép, nagy kertben hangos sóhajtozás támadt.
Egy égszínkék szemű, napsugárhajú angyalka éppen arra járt, és megkérdezte: - Ugyan ki sóhajtozik akkorákat?
A kopár fák - mert télidőben történt - nyújtózni kezdtek. Megrecsegtették üres ágaikat.
- Mi vagyunk, édes kis angyalka.
- No, és mi a kívánságtok?
Egyszerre száz fácska kiáltott feléje:
- Szépek akarunk lenni! Szépek!
- Friss zöld köntöst akarok, és rügyező bimbócskákat! - rendelkezett az egyik.
- Én hófehér virágokat szeretnék himbálni az ágaimon. De olyan könnyűek legyenek, mint a nyári ég opálos felhőcskéi, nehogy roskadoznom kelljen alattuk! - mondta a másik.
- Én is virágokat kérek, olyan rózsaszínűeket, mint a hajnalhasadás az égen! - tolakodott az angyalka elé a harmadik fácska.
- És kinek akartok ennyire tetszeni? - kérdezte csodálkozva az angyal.
- A napsugárnak, hogy aranyos uszályát ránk terítse. A színes szárnyú pilléknek, hogy körüllengjenek bennünket. A kis éneklő madaraknak, hogy csodálkozzanak, és irigyeljenek.

Az angyalka azt mondta, meg lesz a kívánságotok.
Tovább ment, és tűlevelű törpefenyőcskét látott, hóval, zúzmarával borítottan.
- Hát te? - csodálkozott feléje. - Talán bizony semmit sem kívánsz, hogy ilyen csöndes vagy? Szomorúnak is látszol. Ugyan, mi bajod van?
A tűlevelű fácska halkan sóhajtott és előadta a bánatát.
- Egy kisleányka ment erre, megérintett, és hegyes tűleveleim felsebezték az ujjacskáját. Ezért bánkódom, jó kis angyal. Oh, ha jóvátehetném önkéntelenül elkövetett hibámat, és megajándékozhatnám őt valamivel! Síró arcocskája bizonyára mosolyra gyúlna megint. Igen, igen! Ajándékot szeretnék adni neki, és a többi kis gyermekeknek is, hagy nevessenek, kacagjanak! Az angyalka erre a kis törpefenyő mellé állott.
- És mondjad csak, fenyőfácskám, nem panaszolnád fel a terhet, ha teleaggatnám gyönge kis ágaidat?
- Oh, nem, nem, bármennyire is roskadoznék az ajándékok súlya alatt, szívesen vállalnám a terhet, csakhogy megörvendeztessem vele a gyermekeket.
Az angyalka erre könnyű mozdulattal kiemelte a földből a fácskát.
- Úgy hát gyere velem!
És vitte magával a mennyországba. Odafent éppen nagy sürgölődés, forgolódás volt. Az angyalkák ezüstös, aranyos papírosba diót, almát csomagoltak. Babákat fésülgettek, lovacskákat nyergeltek fel. Az angyalka eléjük állította a fácskát.
- Íme, nézzétek, mit hoztam! Ő a legszerényebb fácska. A többi mind csupán azért kívánt cifrálkodni, hogy irigyeljék, és gyönyörködjenek benne. Könnyűszárú fehér és rózsaszínű virágokat kértek, hogy szépek és díszesek legyenek. De terhet viselni nem akarnak. Csupán ez a szerény kis fácska ajánlkozott, hogy minden terhet szívesen vállal, csakhogy ajándékokat osztogathasson. Díszítsétek hát fel, kis testvéreim!
Nosza, rávetette magát az angyalsereg a fenyőcskére. Egyik aranyhajat szórt rá, másik ajándékokkal aggatta teli. Egy harmadik gyertyácskákat szúrt a levélkéibe.
- Elbírod, nem túl sok? - kérdezte az angyal, aki felhozta őt a mennyországba.
- Bírom, bírom. - felelte vígan a fácska. Oh, bárcsak annyi ajándékot vihetnék le, hogy minden kisgyermeknek jusson belőle!
Az angyalka erre két kezébe fogta a telerakott fácskát, és a Jóisten elé vitte.
- Íme, édes, jó Istenem, itt van az ajándékfácska, melyről beszéltem. Megengeded, hogy levigyem a földre?
Vidd le, édes kis angyalom! - mondta a Jóisten, miközben megáldotta a fenyőfácskát, melyen egyszerre kigyúltak a gyertyák. Nagy fényesség áradt szét, és bevilágított mindent. Mire leértek a földre, éppen karácsony estéje volt. Midőn a többi fácskák látták a fényesen kigyúlt törpefenyőt, és a körülötte boldogan örvendező gyermekeket, megbánták, hogy csak szépek, díszesek akartak lenni, és hangosan felsóhajtottak. Az angyalka éppen lenézett a mennyországból, és mindjárt megkérdezte őket:
- Ugyan miért sóhajtoztok, hiszen mondtam, hogy megtesz a kívánságtok!
- Csakhogy mi is ajándékozni szeretnénk ám, mi is örömet akarunk szerezni a gyermekeknek!- kiáltottak fel a fácskák.
Az angyalka erre édesen elmosolyodott, és azt felelte:
- Örülök, hogy még jókor eszetekbe jutott, hogy a külső hivalkodás nem sokat ér, és igazi öröme csak annak van, aki másokat is örülni lát. Legyen meg a kívánságtok. Édes, zamatos gyümölcsöt fogtok hordozni ágaitokon, és megajándékozzátok vele a gyermekeket. Nos, meg vagytok így elégedve?
- Igen, igen! - ujjongtak a fácskák. És boldogan várták, mikor kerül rájuk a sor, hogy maguk körül örömet, jókedvet, vidám, kacajt teremtsenek.


http://www.a_szeretet_oldala.abbcenter.com/weboldal/a_szeretet_oldala/cikkek/karcs.gif